Kecskemét rendezi meg az 54. Nemzetközi Gyermek Játékokat
2019.06.20. 13:22
Kecskemét ad otthont 2020-ban az 54. Nemzetközi Gyermek Játékoknak. Augusztusban érkezik városunkba a szervezők delegációja, hogy aláírják az ehhez szükséges együttműködési megállapodást.– az erről szóló előterjesztés egyhangúlag szavazták meg a képviselők a csütörtöki közgyűlésen.
2020. június 30-a és július 4-e Kecskemét rendezi meg az 54. Nemzetközi Gyermek Játékokat – az ehhez szükséges együttműködési megállapodásról is döntöttek a mai testületi ülésen.
A versenyen régóta vesznek részt kecskeméti fiatalok, ezért is vállalta fel a város, hogy csatlakozzon a szervező városok sorához – hangsúlyozta Szemereyné Pataki Kaludia polgármester.
Kecskemét közgyűlése 2017 márciusában határozott arról, hogy pályázni fog a 2020-as megrendezés jogáért. Ellátogatott városunkba a Nemzetközi Gyermekjátékok elnökségének hatfős testülete, hogy megismerjék a helyi adottságokat, a kollégiumi szállásokat, sportlétesítményeket, fejlesztéseket. Ezután született meg a döntést, hogy Kecskemét méltó helyszíne lesz a világjátéknak.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Idén augusztus végén újabb hivatalos delegáció érkezik, hogy aláírják az önkormányzattal a szervezéshez szükséges együttműködési megállapodást. Erről szavaztak a mai közgyűlésen. A képviselők 20 igennel, nem és tartózkodás nélkül szavazták meg az előterjesztést.
Így 2020 nyarán 80 országból érkeznek majd 24 fős küldöttségek városunkba. A játékok kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy minél többen ismerjék meg Kecskemétet, tehetséges sportolóink pedig nemzetközi mezőnyben is bizonyíthassák ügyességüket.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés