Katona Zsigmondra emlékeztek Kecskeméten halálának 120. évfordulóján - Videóval
2022.03.18. 12:06
Koszorúzással emlékeztek Katona Zsigmond gyógyszerész, szőlész halálának 120. évfordulóján a Kecskeméti Köztemetőben péntek délelőtt. Katonatelep városrész névadója 1902-ben, 74 éves korában hunyt el Kecskeméten.
Galéria
Katona Zsigmond gyógyszerész, a „közügyek fáradhatatlan munkása” – olvasható a Katona család síremlékén. Katonatelep városrész és az önkormányzat közös megemlékezésén dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester beszédében kiemelte: Katona gyökeres változásokat hozott Kecskemét életében.
– A kiegyezés évében, 1867-ben költöztek a hírös városba, ahol a családfő folytatta sikeres és elismert gyógyszerészeti munkáját, emellett bekapcsolódott a város közéletébe is. Alig két évvel ideékezése után a helyi iparegyesület elnökévé választották – mondta megemlékezésében dr. Szeberényi Gyula Tamás.
Katona Zsigmond nagy munkabírással kapcsolódott a városi értelmiség munkájába, gyógyszertára felvirágoztatásán dolgozott. Munkájának eredménye, hogy 1872-ben az országos ipari kiállítást Kecskeméten rendezték meg. A gyümölcsészet és kertészet területén szerzett tapasztalatait kamatoztatta, gyógyszerészként a gyógy- és fűszernövények vizsgálatával ért el nemzetközi sikereket. Ismertté és elismertté hideg oltóviasz készítménye tette itthon és külföldön egyaránt. Életműve elismeréseként megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Földet vásárolt a városban, egy akkor homokos területen, amelyen szőlőültetvényt telepített. A szőlőtelepen a legkiválóbb szőlőfajtákat honosította meg, így alakult ki Katonatelep. A városrész máig őrzi Katona Zsigmond nevét, tiszteletére vasúti megálló, iskola és emlékpark is létesült.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés