ITM: hárommilliárd forintból folytatódik a társasházak távfűtés-korszerűsítési programja
2020.12.19. 16:29
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által biztosított hárommilliárd forintos forrásból indul pályázat a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódva a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti- és társasházi lakások fűtéskorszerűsítésének támogatására.
Az ITM az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében idézte Kaderják Péter klíma- és energiapolitikáért felelős államtitkárt, aki kiemelte: a lakóingatlanok energiahatékonyságának növelését, szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését eredményező beruházásokra összesen hárommilliárd forint áll rendelkezésre. A programban márciustól lehet majd benyújtani a pályázatokat, de a dokumentumok már most elérhetők a kiíró ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján.
Emlékeztetett: az ITM a felhívás előzményeként 2019 nyarán hirdette meg az okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztésére és radiátorcserére irányuló pályázati támogatási programot. A kiírásnak köszönhetően 321 társasházban, lakásszövetkezeti épületben 26 300 lakás fűtési rendszerének energetikai korszerűsítése kezdődhetett meg 2,46 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással. A fejlesztésektől évente több mint 18 millió KWh energiamegtakaritást és 4100 tonna feletti szén-dioxid-kibocsátáscsökkenést vár a szaktárca.
Hozzátették: a program folytatásaként az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. közzétette a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódó új pályázati felhívást, amelynek célja a szabályozható fűtéssel még nem rendelkező 170 ezer lakás modernizálásának támogatása.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Hangsúlyozták: a vissza nem térítendő támogatás legfeljebb a beruházás elszámolható bruttó költségének felét fedezheti. A társasházak, lakásszövetkezetek minimum 150 ezer forintot, maximum 75 millió forintot nyerhetnek el fejlesztéseikre. Az egy lakásra eső támogatás azonban nem haladhatja meg a 400 ezer forintot - írták.
Az ITM tájékoztatása szerint a pályázatokat elektronikusan, ügyfélkapus azonosítást követően, a pályázati portálon keresztül lehet majd benyújtani 2021. március 16-án 10 órától a forrás kimerüléséig, de legkésőbb augusztus végéig.
A részletes kiírás és egyéb dokumentumok, információk az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján (http://www.emi.hu/EMI/web.nsf/Pub/6RVPIN.html) érhetőek el - közölte az ITM.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés