Folyamatosan nő az átoltottság az idősotthonokban
2021.11.10. 19:31
Növekszik a koronavírus-fertőzöttek száma Bács-Kiskun megyében. Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága intézményeinek ellátottjai és dolgozói körében is egyre gyakrabban jelenik meg a vírus, ezért kifejezetten ügyelnek az óvintézkedésekre – mondta el dr. Pataki Mariann intézményvezető a KTV keddi Kiemelőjében.
Országosan napi 4-5 ezer új koronavírusos megbetegedést diagnosztizálnak. Emelkedik a kórházban fekvők és a gépi lélegeztetésre került betegek száma. Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága intézményeiben folyamatosan figyelik, hogyan alakulnak a fertőzöttségi adatok. A bölcsődékben és idős otthonokban történő védekezésről tegnap számolt be dr. Pataki Mariann, intézményvezető.
– A legérzékenyebb és legjobban veszélynek kitett korcsoportról beszélünk. A gyerekeknél ez a korosztály nem oltható, itt más eszközöket kell bevetnünk. Őket maszkviselésre sem tudjuk sem megkérni, sem kötelezni, hiszen a három év alattiak nagyon picikék. Itt a környezetnek van felelőssége - hangsúlyozta dr. Pataki Mariann, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának intézményvezetője.
A bevezetett intézkedések közé tartozik például, hogy a bölcsődékben nem fogadnak tünetes gyermeket, a szülőknek pedig az öltözőkben maszkot kell viselniük. Az összes intézményt figyelembe véve 74-75 százalékos az átoltottság. Ebben azonban az is szerepet játszik, hogy vannak, akik egészségügyi okból nem tudják felvenni az oltást.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
– Úgy gondolom, példaértékű az, hogy az otthonunkban 86 százalék körüli az átoltottság az idősek körében, lakóink többsége a harmadik oltást is felvette már. Állapottól, illetve az első két oltás idejétől függően folyamatosan emelkedik ez az arány - mondta az intézményvezető.
Ráadásul amióta a járvány zajlik a Margaréta Idősek Otthonában kötelező a szájat orrot eltakaró maszk használata. A jelenlegi helyzetben szigorították a látogatási időt is, hogy még inkább meg tudják óvni az időseket. Ha az idős és a hozzátartozó is három oltással rendelkezik, akkor személyesen is találkozhatnak. A többiek számára a látogatói konténerben tudják biztosítani a kapcsolattartás lehetőségét – mondta el dr. Pataki Mariann.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés