Finisébe ért a repülőnap szervezése
2021.08.25. 16:56
Az utolsó simításokat végzik a katonák az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison, 8 év kihagyás után ugyanis a hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Repülőnapot és Haditechnikai Bemutatót Kecskeméten. A Kecskeméti Médiacentrum stábja ma(szerda) ellátogathatott a bázis terepbejárására.
Galéria
Megérkeztek a Török Csillagok ma délután Kecskemétre, az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra. A Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóra több mint 30 országból várják a katonákat.
- Amikor 2013-ban parancsnok lettem,, akkor volt az utolsó repülőnap, az volt az én első fellépésem. Azóta 8 év eltelt, de úgy gondolom, hogy mindenki felpörgött és az egész magyar honvédség azon dolgozik, hogyan tudnánk a repülőnapot minél színesebbé tenni - nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Ugrik Csaba dandártábornok, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka.
Szombaton és vasárnap ugyanolyan programok közül lehet majd válogatni. Több mint 35 különböző repülő fog az égen bemutatkozni, de meg lehet majd tekinteni a régi és az új szárazföldi eszközöket is.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
- A gyerekeknek is készülünk programokkal, egy egész napot eltudnak majd tölteni, ismerkedhetnek a magyar honvédség új járműveivel, mind a szárazföldiekkel, mind a légi járművekkel. De lövészverseny, a levegőben pedig légi parádé szórakoztatja a látogatókat - mondta a repülőbázis parancsnoka.
A repülőnap szervezésében és lebonyolításában 900 kecskeméti katona vesz részt. A kétnapos rendezvényen 4500 fő szolgálja ki a vendégeket, valamint 1200 katona és rendőr vigyáz majd a biztonságra. Szombatra a jegyek már elkeltek, vasárnapra azonban még mindig lehet regisztrálni, kizárólag online. A repülőnapot a szervezők eső esetén is megtartják.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés