Elhunyt dr. Kőházi-Kis Ambrus, a GAMF tanára
2021.04.22. 10:06
Ötvenöt éves korában elhunyt dr. Kőházi-Kis Ambrus fizikus, a Neumann János Egyetem GAMF Karának pedagógusa, három gyermek édesapja.
Dr. Kőházi-Kis Ambrus Nagykőrösön született, ott töltötte gyermekkorát, az Arany János Gimnáziumban érettségizett. Feleségével 2002. május 18-án házasodott össze. Három gyermekük született Anna (18), Zoltán (14), Boróka (13). A gyermekei voltak élete boldogsága és mindene. Nagyon szerette a népzenét, a Kurázsi táncegyüttes, majd a Nagykőrösi néptánc csoport tagja volt. Gyermekeit kiskoruktól a magyar kultúra, tudományok, néptánc és népi hagyományok szeretetére nevelte. Áldott jó apa, felejthetetlen férj, hűséges társ volt.
TANULMÁNYOK
Érettségi: 1985, Nagykőrösi Arany János Gimnázium
Okleveles fizikus, 1991, Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) TTK
PhD fokozat (summa cum laude), 2005:
Gauss-fénynyalábok alkalmazása femtoszekundumos lézerek tervezésében és keresztpolarizációs jelenségek vizsgálatában
Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi Kar
MUNKAHELYEK
1991-1992: főiskolai tanársegéd, GAMF Informatika Tanszék
Pascal programnyelv, objektum-orientált programozás oktatása
1992-1995: fizikus doktori ösztöndíjas, KFKI-SZFKI
kísérleti fizika, intenzív, ultrarövid lézer fényimpulzusok és szilárd felületek kölcsönhatásának vizsgálata
1995-1997: főiskolai adjunktus, GAMF Matematika és Fizika Tanszék
fizika és Integrated Engineering tantárgyak oktatása
1998: kutató-fejlesztő fizikus, R. & D. Ultrafast Lasers Kft.
femtoszekundomos lézerek fejlesztése, dielektrikum tükrök tervezése
1999-2000: fejlesztő mérnök, TRAKIS Nagykőrös Kft.
hegesztőgépek, akkumulátortöltők fejlesztése, tervezése
2000-2004: tudományos segédmunkatárs, Kecskeméti Főiskola, Matematika és Fizika Tanszék
fizika tantárgyak oktatása
2004-2009: főiskolai adjunktus, Kecskeméti Főiskola, Matematika és Fizika Tanszék
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
fizika, kísérleti fizika, modern fizika tárgyak oktatása
2009-2010: főiskolai docens, Kecskeméti Főiskola, Matematika és Fizika Tanszék
fizika, kísérleti fizika, modern fizika tárgyak oktatása
2010-2021: főiskolai tanár, Neumann János Egyetem, GAMF Kar
KOMPLEX RENDSZEREK ÉS LÉZERFIZIKAI KUTATÓMŰHELY VEZETŐJE
A műhely a Természet- és Műszaki Alaptudományi Tanszék fizikus oktatóiból áll.
DÍJAK, ELISMERÉSEK
2001: A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottsága Emléklapja Fiatal Kutatóknak kiemelkedő tudományos tevékenységért
2008: GAMF Karért Oklevél
2009-: IOP Publishing lektora
PUBLIKÁCIÓK
MTMT-lista: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10000639
Összes közlemény: 86 (angol nyelvű: 30, magyar nyelvű: 56)
Összes idézet: 368
„Ha hajót akarsz építeni, ne dobold össze az embereket, hogy fát gyűjtsenek, és ne adj nekik feladatokat. Inkább tanítsd meg nekik, hogyan vágyakozzanak a tenger mérhetetlen végtelensége iránt.” (Antoine de Saint-Exupéry)
Ambrus kivételes kvalitású kollégánk volt: mély fizika tudással, példaértékű szorgalommal, elhivatott tanári attitűddel, az évek alatt nem csökkenő kutatói szenvedéllyel.
Fizikusként két premisszát plántáltak belénk: egyfelől a tények feltétlen megbecsülését, hogy csakis biztos ismeretek birtokában lehet és szabad bármilyen gondolati úton elindulni, másfelől viszont, hogy a tudás éppen arra kötelez, hogy szüntelenül új kérdéseket tegyünk fel, és kérlelhetetlen racionalitással, logikával haladjunk, törekedjünk a válaszok keresésére. Ambrus nem csak tudományos kérdésekben, de hétköznapi életünk, munkánk kérdéseiben is megalkuvásmentesen gondolkodott, cselekedett, amiből természetesen számos – sokszor tudatosan vállalt - konfliktushelyzet is adódott.
Számomra örök időkre az a kép jelenik meg, hogy Ambrus minden nap megjelenik az ajtómban, nekitámaszkodik az ajtófélfának és beszélgetünk, néha csak tíz percet, máskor egy-két órát is. Beszélgetünk főként persze fizikáról, ki mit csinált az utóbbi napokban, milyen érdekességet tud megosztani a másikkal, ám szóba jött minden: az oktatás, az egyetemi élet, a család, a barátok. Ezek a beszélgetések napi rutinná váltak, és sokszor csatlakoztak be kollégáink, ezzel értékes momentumát alkotva közösségi életünknek. Az utóbbi években kialakult egy e-mailes csoport is, akik érdemesnek tartották egymással megvitatni mindennapjaink problémáit, s úgy hisszük ez igen inspiráló szellemi közösség.
Ambrus olyan ember volt, akit nemcsak a családja és a barátai szerettek, de talán még azok is, akikkel vitatkozott. Nem szobatudós típus volt. Alapos fizikatudását hozzáértően merte alkalmazni nehéz műszaki, gyakorlati feladatok megoldására. Soha nem feledjük csibészes mosolyát…. - írta az elhunytról az egyetem honlapján.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés