,,Élet az NDK-ban" - kiállítás a Katona József Gimnáziumban
2018.11.29. 16:34
Csordultig telt a Kecskeméti Katona József Gimnázium aulája csütörtök délután. Megnyitották ugyanis az „Élet az NDK-ban” című kiállítást. Képekkel, tablókkal és személyes tárgyakkal mutatták be az egykori Német Demokratikus Köztársaságot.
Galéria
Gaál József alpolgármester nyitotta meg ma délután az „Élet az NDK-ban” című kiállítást a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban. Az intézmény aulája megtelt diákokkal, a város több iskolájából is érkeztek csoportok, hogy megtekintsék a tárlatot. A tablók, képek mellett számos egyéb érdekességgel, személyes tárgyakkal találkozhattak, amelyeket nagy érdeklődéssel fogadtak.
„A kollégáim és én is, azt gondoltuk, hogy ez leginkább a mi generációnknak, a ’60-as években született generációnak lesz érdekes, de a mai napon azt tapasztaltam, amikor bejöttem az iskolába - hiszen a kiállítás már készen volt-, hogy minden tároló körül gyerekek csoportosultak. Megcsodálták az Erika írógépet, járták körbe a tablókat. Tehát a várakozást felülmúlta mindenképp az érdeklődés” - mondta Kis Pál Lászlóné szervező, a Kecskeméti Katona József Gimnázium pedagógusa.
Különböző témakörök köré csoportosították a hosszadalmas munka során begyűjtött tárgyakat. A kávézás, süteménykészítés és a háztartás egyéb kellékeit vehették szemügyre az egyik tárolónál, de a túrázás felszereléseit, valamint a technika, tudomány eszközeit is megcsodálhatták. Természetesen találhatunk könyveket és személyes dokumentumokat, amelyek viszont Kis Pál Lászlóné szerint azt mutatják, hogy a történelem valóban velünk él.
Szabó István intézményvezető elmondta: nem csupán a mostani kiállítás, maga a német nyelv is nagy népszerűségnek örvend a gimnáziumban.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
„A német nyelvet nagyon sokan választják: a második legnépesebb gárda az, aki németül tanul nálunk. Vannak, akik emelt szinten tanulják, vannak, akik fakultatív tantárgyként, többletóraszámban. Idén először elindult a magyar-német kéttannyelvű oktatás, amely mostantól folyamatosan jelen lesz az iskolánkban” - mondta az igazgató.
Az iskolában arra is különös gondot fordítanak, hogy a fiatalok megismerkedhessenek a germán kultúrával. Éppen ezért szerveznek ehhez kapcsolódó programokat. Az egyik diák saját tapasztalatai alapján mesélt az élményeiről és Németországról.
„Én nagyon multikulturálisnak és nagyon befogadónak találom, ami a mai világban egy nagyon pozitív dolog. Én már többször voltam Németországban, nagyon jól éreztem magam, és itt az iskolában is lehetőséget biztosítanak nekünk, hogy Németországba utazhassunk. Egynapos vagy többnapos kirándulásokat is szerveznek nekünk” - hangsúlyozta Garaczi Gergely.
Tavaly pedig megalakult városunkban a Német-magyar Ifjúsági Klub, melynek szintén az a célja, hogy a német nyelvet és szokásokat minél közelebb vigyék a Kecskeméten tanuló gyermekekhez.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés