Együttműködési megállapodás: 2021-ben újra lesz repülőnap Kecskeméten!
2020.01.30. 11:15
Együttműködési megállapodást kötött a honvédelmi miniszter és Kecskemét polgármestere. Benkő Tibor azt is bejelentette: úgy készülnek, hogy 2021-ben ismét nemzetközi repülőnap a hírös városban.
Az egyebek mellett a - jelenleg is korszerűsítés, bővítés alatt álló - kecskeméti repülőtér közös, civil és katonai használatáról szóló dokumentumot csütörtökön Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban írta alá Benkő Tibor és Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP).
Benkő Tibor azt is bejelentette: miután a szerdai kormányülésen is megkapta a támogatást, úgy készülnek, hogy 2021-ben ismét nemzetközi repülőnapot tartanak Kecskeméten. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség pilótái Kecskeméten nemcsak a város, hanem Magyarország, sőt a balti államok, Szlovénia légterének biztonságát is garantálják.
A megállapodásról szólva a miniszter elmondta, kiemelt terület a hazafias honvédelmi nevelés, az önkéntes tartalékos rendszer, a középiskolákban és a felsőoktatásban tanuló fiatalok megszólítása, továbbá a helyi kutatás-fejlesztés hadiipar szolgálatába állítása, valamint a társadalmi kapcsolatok erősítése.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Benkő Tibor Kecskemét Megyei Jogú Város és a honvédség közötti együttműködést példaértékűnek nevezte. Mindketten jelezték, hogy Kecskemét és a Magyar Honvédség közötti együttműködés sok-sok évtizedre nyúlik vissza, s ezt most hivatalos keretek közé emelték.
Szemereyné Pataki Klaudia azt hangsúlyozta, hogy a katonák jelenlétének köszönhetően Kecskemét az ország egyik legbiztonságosabb városa. Az elmúlt évtizedek alatt Kecskemét arculata katonai várossá formálódott - fogalmazott a polgármester, aki szintén kiemelte a fiatalok megszólításának fontosságát, amelynek alapjait az oktatási együttműködésben fektették le.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés