Kecskemét Hetényegyháza nagycsalád Tóthalmi Ferenc Tóthalminé Pesti Hajnalka Tóthalmi család

„Az a hivatásunk, hogy nagycsaládunk legyen”

Nagycsaládban élni áldás – gyakran hallani. A magyar párok mégis többnyire csak egy vagy két gyermeket mernek vállalni, és sokan vannak, akik így is kicsúsznak az időből. A kecskeméti Tóthalmi családba idén nyáron született a hetedik tervezett baba. Azért kerestük fel őket a Családok évében, hogy hiteles forrásból ismerhessük meg a nagycsaládos életforma örömeit és nehézségeit.

Az apukával együtt érkezem a hetényi házhoz. Épp a nagy fiúkat hozta haza a focitáborból. Ők levezetésként rúgják még egy kicsit a labdát a gyönyörűen gondozott kertben, ahol a kisebbek a nyuszikkal és cicájukkal játszanak. Az édesanya június végén született kisbabájával a kezében fogad, arca kisimult. Nyoma sincs rajta a fáradtságnak. Igazi családi idill – könyvelem el magamban már rögtön, később azonban kiderül, sokat kell tenniük ezért a harmóniáért.

Hajni és Fecó 12 éve házasok. Megismerkedésüket a Szentcsalád Plébánia ifjúsági közösségének köszönhetik, mesélik már házuk teraszán ülve. Hajni 2002-ben kapcsolódott be ebbe a körbe,

– Én akkor már régóta a közösséghez tartoztam – emlékezik vissza az édesapa. – Amikor Hajni is aktívan bekapcsolódott a kirándulásokba, lelki gyakorlatokba és a bulikba, egyre jobban megismertük egymást. Az igazi komolyabb együttjárás viszont csak 2004-ben kezdődött el.

Nosztalgiával a hangjukban idézik fel az első igazi randijukat: egy balett előadás után annyit sétáltak, mintha sohasem szeretnének hazamenni többé. Egyéves jegyesség után 2006 augusztusában esküdtek, bő egy évre rá pedig meg is született első gyermekük, Gellért.

Báránykákhoz legelőt

Mindkettőjüknek két testvére van. Abban biztosak voltak, hogy ők is legalább három gyermeket szeretnének, azt azonban nem gondolták volna, hogy tizenegy év alatt kilencfős lesz a családjuk.

–  Minden gyermekünket ajándéknak tekintettük – mondja az édesanya. – Amikor vágyakozni kezdtünk egy újabb babára, akkor az szinte rögtön meg is fogant. Nem az anyagi körülményeinkhez terveztük a babákat. Úgy gondoltuk, hogy a szívünkbe belefér még egy és még egy gyerek.

– Az nem merült fel bennünk, hogy bírni fogjuk-e – folytatja Fecó.

– Mi konkrétan megtapasztaltuk, hogyan ad a Jóisten a báránykákhoz legelőt. Lépésről-lépésre haladtunk előre. Extra dolgokra soha nem is vágytunk, de amire szükségünk volt, mindig időre megérkezett.

Amikor első gyermekük, Gellért megszületett, a Széchenyi sétány fecskeházában laktak 28 m2-en. Itt fogant Peti is, aki két héttel korábban érkezett a vártnál. Míg a kórházban voltak, Fecó a barátaival költözködött a Domby Lajos utca egy nappali plusz két félszobás lakásába. Azokban az években – a válság idején – az apuka építészmérnökként saját vállalkozásban dolgozott otthon. Kevesebb volt a munka, a család viszont nőtt. Gondviselésként élték meg azt is, hogy a megyei kórházban saját szakmájában kaphatott állást. Az ötödik gyermekük érkezésével sikerült, Heténybe költözniük egy 130 m2-es házba. Itt a tetőtér beépíthető, de egyelőre elég a nappali plusz három szoba a család számára.

Hét gyerekkel elindulni

Hogyan kehet megszervezni egy kilenc tagú család logisztikáját, jut eszembe a magától értetődő kérdés. Nyári szünetben viszonylag egyszerűbb a helyzet, csak a táborokat, külön foglalkozásokat, baráti találkozókat kell összehozni, mesélik.  Amikor nincsen szünet, jórészt az édesapa oldja meg a gyerekek szállítását. Négyen suliban, oviban vannak, míg apa dolgozik, anya pedig otthon van a picikkel. Az iskolásokkal nincs is gond. Gellért nagyon kötelességtudó, Petit kicsit biztatni kell, de mindketten elkészülnek időre.

–  Tudják, hogy eloszlik a figyelmünk, ezért kénytelenek bizonyos szinten már most önállóak lenni – foglalja össze az apuka, aki azt is elmeséli, hogyan kellett a gyerekek érkezésével nagyobbra és nagyobbra váltania a család kocsiját. – Előbb az Opel Astrát cseréltük le egy hétszemélyes Renault-ra, aztán beruháztunk egy nyolcszemélyes Fiatra, ezt cseréltük most le egy kilencszemélyesre.

Hajninak is van egy kisebb kocsija, másképp nem tudnák megoldani a napi feladatokat. A nagyszülők is sokat segítenek a családnak, a gyerekek számára külön jutalom, ha időnként csak ők tölthetnek egy éjszakát a nagymamáknál.

– Nálunk egy hétköznapi bevásárlás is annyit jelent, mint más családnál a nagybevásárlás – mondja Hajni mosolyogva –. Mindig nagyot néznek, amikor látják, milyen sok minden kerül a bevásárló kocsiba, amikor persze megtudják, mekkora a család, már nem csodálkoznak.

Kell a saját idő

Nem csak logisztikailag nehéz a család életét megszervezni, de rengeteg energia is a szülők részéről a család, a napi feladatok ellátása.

– Minden gyerek igényli a saját időt, amikor csak velük foglalkozunk, amit igyekszünk is nekik megadni. Ehhez nem árt némi kreativitás sem. Fecó például este a szobák közti folyosón ülve mesél a gyerekeknek, hogy mindenki hallja.

Minimum kétemberes feladat gondoskodni a hét gyermekről. Nap közben nagyon sokat segít a nagymama, Hajni édesanyja, és a baráti körük is rendszeresen hoz ebédet nekik, sőt vállalták, hogy a takarításból is kiveszik a részüket a gyermekágyas időszakban. A gyerekeknek is megvan a maguk feladata, de Ferenc sem dőlhet hátra, amikor a munkából hazaér. Ő is bármit megcsinál, amire szükség van, másképp nem menne.

– Jelenlegi munkahelyem lehetővé teszi, hogy többet lehessek a családommal, hisz ez az az idő, amikor a legnagyobb szükségük van rám. Ezt máskor nem tudom megadni nekik. Inkább vállalok plusz feladatokat - mert anyagilag szükséges -, amit itthon is megcsinálhatok – magyarázza Fecó.

Nem meglepő, hogy a szülőknek egymásra jut a legkevesebb idejük. – Nagy ritkán tudunk csak randizni, így többnyire az esti beszélgetések maradnak nekünk – mesélik. – Persze folyamatosan keressük a lehetőséget, időnként egy-egy kettesben eltöltött séta is sokat jelenthet.

Aztán egy-egy újabb baba érkezése még inkább megritkítja ezeket a romantikus perceket. Ez mindig egy újabb lépcsőfok a család életében, dolgozniuk kell azon, hogy újra megteremtsék a törékeny egyensúlyt.

Néhány percre most is megtörik a harmónia, a nagyobb gyerekek összezördülnek valamin a nappaliban, aztán gyorsan le is rendezik maguk között. Hajni és Fecó cinkosan egymásra néznek, azt mondják, többnyire nincs szükség rájuk, hogy a gyerekek lerendezzék összetűzéseiket.

Kiderül, bár többnyire jó tesók, időnként nagy csaták dúlnak közöttük. Máskor pedig szüleiket is megdöbbentik, milyen tökéletes összhangban tudnak együttműködni.

– Ezt épp egy váratlan szükséghelyzet miatt kellett megtapasztalnunk – meséli az édesanya. – A kétéves Hajnika egyik vasárnap reggel csúnyán bevágta a szemöldökét egy játékba, ömlött a fejéből a vér, gyorsan kórházba kellett vinnünk. A kicsiket ráhagytuk a nagyokra, ők pedig nagyon szépen helyt álltak. Mire hazaértünk, mindenki megreggelizett, el is pakoltak. Megható volt látni, milyen jól megoldották a helyzetet.

Hol a határ?

Nem nehéz észrevenni, mennyire büszkék minden gyermekükre. Egymást kiegészítve sorolják, ki miben a legjobb. Kiderül, a 11 éves Gellért elméleti ember, de szívesen legózik kisebb testvéreivel. Peti – aki 9,5 éves – nagyon gyakorlatias, sokat segít a házimunkában. Eszter augusztusban lesz 8 éves, hatalmas szíve van, nagyon érzékeny, empatikus. A 6,5 éves Anna a legkreatívabb a gyerekek közül, nagyon csajos, kifinomult a szépérzéke. A négyéves Palkó szereti a kétkezi munkát, és nagyon jó kedélyű gyerek. Hajnika igazi karakán kishölgy a maga két évével, már most látszik rajta, hogy milyen határozott.

Hajnika érkezésekor egyszer már úgy érezték, nem lesz több gyermekünk. Ezután néhány hónap különbséggel két babájuk is elment, akiket nem terveztek. Nem csak a szülőket viselték meg a történtek, de a gyerekek is számon tartják meg nem született testvérkéiket. Mondogatják is, hogy ketten közülük a mennyországból vigyáznak rájuk.

– Megijedtünk, és megéreztük a határainkat is. Akkor kezdtem el például gondolkodni azon, hogy bírjuk majd fizikailag, anyagilag, hogy fogunk beférni a kocsiba mindannyian. Ennek ellenére nagyon szomorúak voltunk, amikor elvesztettük a babákat, és legalább ekkora volt az örömünk is, amikor kiderült, megfogant kis Ferkó. Június 29-én született meg a hetedik baba, mint mondják, ő is igazi ajándék. Csendes, nyugodt csecsemő, alig hallatja a hangját. Ha valamiért mégis sírni kezd, valamelyik testvére biztosan felkapja, mire szülei odaérnek.

Azt mondják, emberi számítás szerint több gyermeket nem tudnak vállalni. Az azonban sohasem merült fel bennük, hogy nemet mondjanak egy új életre.

–  Olyan mintha az lenne a hivatásunk, hogy nagy családunk legyen – mondják, amikor már a kapuban állva búcsúzkodunk. – Ha vannak is nehézségeink, nem vágyunk más útra…

•