Kecskemét KAFF KAFF2017

Ausztrália a 13. KAFF díszvendége

A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díszvendége Ausztrália lesz. A június 21. és 25. között megrendezendő mustra a színpompás ausztrál animáció legjavát mutatja be, az Oscar-díjas alkotásoktól a kilencvenes évek legjobb női animációin át a legfrissebb fesztiválnyertesekig. A magyar versenyszekció zsűrijének ausztrál tagja Dennis Tupicoff animációs rendező.

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idei díszvendége a hetedik kontinens. Ausztrália animációs filmművészete a magyarhoz hasonlóan több, mint száz éves múltra tekint vissza. Az ausztrál animáció kezdetének a neves karikaturista, Harry Julius Cartoons of the Moment című, 1915-ös anti-német propaganda rövidfilmjeit tekintik, melyeket a mozikban az egészestés filmek előtt vetítettek. Az ausztrál animáció pionírja mégis Eric Porter, aki Disney munkásságának rajongójaként Sydneyben alapította meg csaknem 50 évig működő stúdióját. Itt készült a Marco Polo Vs the Red Dragon című mese 1972-ben. Az első 3D animációt Slip Slop Slap címmel Alexander Stitt készítette 1983-ban, a Grendel Grendel Grendel alkotója, utóbbit az idei KAFF közönsége is láthatja majd. Az 1981-ben készült másfél órás mese az ősi Beowulf-történetet meséli el, ám a Monty Python-filmeket idézve. A magányos és filozófikus alkatú szörny az emberiség butaságán lamentál, időnként felfalva egy-egy képviselőjét.

Dennis Tupicoff

A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál zsűrijének ausztrál tagja Dennis Tupicoff animációsfilm-rendező, akivel már 2009-ben is találkozhatott a kecskeméti közönség. A korábban levéltárosként és tanárként is dolgozó Tupicoff 1976-ban kezdett filmkészítéssel foglalkozni. Egyaránt készít fikciós és dokumentumfilmeket, élőszereplős és animált műveket; munkáiban gyakran vegyíti a vígjátéki és a drámai hatásokat. A 13. KAFF-on bemutatják legfrissebb, az idei Annecy-i Filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramjába is meghívott animációs dokumentumfilmjét.

Az alkotó jellegzetesen sötét tónusú munkáihoz sorolhatóak a Haláltánc (Dance of Death, 1983) és A sötétségbe (Into the Dark, 2001) című rövidfilmek. Előbbi maró humorú, szatírikus darab a televíziós erőszakról egy népszerű televíziós show műfajába ágyazva, melynek műsorvezetője Don Death, a csontváz. Utóbbiban, melyben édesapja elvesztését dolgozta fel, egy ember halálakor visszaidézi gyerekkora estéit, az emlékekben egyesítve az életet és elmúlást, férfit és fiút, apát és fiát.

A gyerekkor és a halál témái a fénykép, rólam (a photo of me, 2017) című, legutóbbi filmjében is visszaköszönnek, mely fotók, egy ötvenes évekbeli film noir és az animáció vegyes használatával készült kollázs. Az anyja hangja (His Mother’s Voice, 1997) című drámai hatású rövidfilmjében a dokumentumfelvételt és az animációt vegyíti. Miközben egy anya arról mesél, hogyan tudta meg, hogy tinédzser fia meghalt, a film ütközteti a nő felkavaró emlékeit a tragikus éjszakáról és a külső szemlélő érzelemmentes nézőpontját.

A darra kutyák (The Darra Dogs, 1993) a rendező kutyákkal kapcsolatos emlékeiről szól, mellyel akkor négyéves kislányának próbálta elmesélni saját gyerekkori élményeit. A tíz évvel ezelőtt készült Láncfűrész (Chainsaw, 2007) című animációja erőteljes hangulatú kisfilm a szerelemről és az árulásról, mely szerint a románc olyan, mint a láncfűrész: veszélyes bestia.

Oscar-díjazott és –jelölt animációs rövidek a KAFF-on

Ausztrália animátorai a világ legkiválóbbjai közé tartoznak. Nem véletlen, hogy a legnevesebb filmfesztiválok díjazták alkotásaikat. Ausztrália első animációs rövidfilmes Oscar-díját Bruce Petty Leisure című filmje szerezte meg 1976-ban. A 14 perces rövidfilm a szabadidő fogalmát és kultúrtörténetét járja körül az őskortól napjainkig, klasszikus grafika váltakozik szellemes kollázstechnikával. Szintén az Amerikai Filmakadémia kedvence lett 2003-ban Adam Elliot, a Mary és Max alkotójának 23 perces, sötét humorú meséje, a Harvie Krumpet, mely egy Tourette-szindrómás lengyel emigráns életéről szól. Harvie Krumpetet gyakran sújtja a balszerencséje, viszont imád meztelenkedni, és egy nyakában lógó könyvecskében gyűjti a tényeket a világról. A Geoffrey Rush narrációjával készült gyurmaanimáció 2003-ban nyerte el a legjobb animációs rövidfilmért járó arany szobrocskát.

2011-ben nyert ismét Oscart ausztrál animációs rövidfilm. Shaun Tan és Andrew Ruhemann 15 perces 3D animációja, The Lost Thing címmel egy elgépiesedett, uniformizált, disztópikus világban játszódik. Főhőse egy fiatal fiú, aki egy napon a tengerparton sétálva talál egy bizarr külsejű lényt - ami mintha egy tengeralattjáró és egy polip/rák kereszteződése lenne. Ám akármilyen furcsa forma is, a fiú otthont akar találni neki, és ebben az emberek közönye sem tudja megakadályozni. A film Shaun Tan nagysikerű kollázskönyvének adaptációja.

Kiemelendő alkotások természetesen időközben is készültek. Ilyen például a 2004-es Birthday Boy, melyet a dél-koreai születésű Sejong Park ausztrál tanulóévei alatt készített. 1951-ben, a koreai háború idején a kis Manuk háborúsdit játszik a romos szülőfaluja utcáin arról álmodozva, hogy ő is harcolni fog, mint apja. Hazaérve nem is sejti, hogy a csomag, ami várja, nem a születésnapi ajándéka. A 10 perces komputeranimáció, melyet Annecy-ban a Legjobb elsőfilmnek járó díjjal és BAFTA-díjjal jutalmaztak, bekerült az Oscar-jelöltek közé is.

Hasonlóan különleges ínyencfalat Anthony Lucas The Mysterious Geographic Explorations of Jasper Morello címmel készült 26 perces steampunk sci-fije. A viktoriánus korban játszódó történetben pestis pusztít az emberek között, csak repülve lehet biztonságosan közlekedni. A bukott légi navigátor, Jasper Morello egy rejtélyes doktor társaságában léghajóra száll, hogy megtalálják a gyógyszert egy messzi szigeten Morello beteg felesége és az emberiség számára. Az indonéz árnyékanimációs technikát indusztriális látványvilággal és némi korhű romantikával ötvöző horrormese 2005-ben Annecy-ban nagydíjat nyert és Oscar-díjra is jelölték.

Női animátorok

A KAFF ausztrál programjában fontos szerep jut a női alkotóknak is. A kilencvenes évek hét legjobb női animációját mutatja be a fesztivál, melyek egytől egyig fesztiválokon elismert, érzékeny témát boncolgató vagy vaskos humorral operáló művek.

Wendy Chandler munkái több ízben nyerték el az Ausztrál Filmintézet legjobb animációjának díját. A Union Street (1990) „címszereplője” tipikus belvárosi utca Sydneyben. Lakói nemigen találkoznak, de amikor az Armstrong-Taylor család felújításba kezd, váratlan események sorozata indul el, és ez örökre megváltoztatja az utca arculatát.

Jill Carter Hansen rövidfilmje a lélek nagy utazásának posztmodern változata. A Songs of the Immigrant Bride (1997) a száműzetés metaforája, az új időkhöz és helyekhez való alkalmazkodás témáját járja körbe. A zenével és kántálással átszőtt festmények és animált képek egy spirituális odüsszeia képét festik fel az ősi földtől az új világig tartó fizikai utazás tükrében.

Small Treasures (1995) címmel rendezett Sarah Watt személyes hangvételű animációt, mely a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó díjat. A történet Jane terhességéről szól, öröméről, és félelmeiről: mi lesz identitásával, karrierjével, hogyan birkózik meg hormonjaival, na és partnerével.

Lokális témát dolgoz fel Lucinda Clutterbuck: a Tiga (1997) a mára kipusztult tasmán tigrisnek, másnéven erszényes farkasnak állít emléket. A Párizsban tanult, képzőművészként is elismert alkotó hazájában az elsők között használta az animációt videóklipekben.

Susan Earl vaskos humorral nyúlt a férje életét megkeserítő házsártos szatyor toposzához. A Noelene Giblet’s Big Snatch  (1996) főhőse pont ilyen, akinek hobbija, hogy az X-aktákat nézi. Egy este űrlények érkeznek és elrabolják. Egy szörnyű operációval később Noelene új nőként tér vissza, férje, Barry legnagyobb örömére. Az eredetileg új-zélandi alkotó Ausztráliában tanult animációt, ott készült e sokszorosan díjazott vizsgafilmje is.

A családjával a sztálinista Lengyelországról Ausztráliába kivándorolt Antoinette Starkiewicz első digitális animációját a Cannes-i Filmfesztiválon vetítették. A Zipper (1998) fotók és animáció kollázsából rendezett rövidfilm arról, hogy a nők szexuális forradalmáról a zipzár tehet. A nők ábrázolásának változása a művészetben és a divatban pontosan követi, hogyan változott a szexualitással kapcsolatos viselkedésük.

Az önéletrajzi ihletésű filmjeivel nagy kritikai sikert elérő Lee Whitmore On a Full Moon (1997) címmel mesél az élet körforgásáról. Laura egy hónap leforgása alatt találkozik a halállal és a születéssel: elveszti édesanyját és megszületik első gyereke. A szenvedélyes, költői és olykor komikus történetet az Annecy és a Hiroshima Animációs Filmfesztiválon is díjazták.

Korábbi cikkünk a témában: http://hiros.hu/kultura/igazi-programboseg-var-rank-a-kaff-on

•