Átadták a Görbe utca felújított szakaszát - videóval
2020.08.28. 19:37
16 éves álom valósult meg azzal, hogy szilárd burkolatot kapott a hunyadivárosi Görbe utca első harmada. Kecskeméten ez az első olyan sikeres lakossági önerős útépítés, amelynek szervezési feladatait teljes egészében a lakók vállalták. 34-ből 30 lakóközösség fogott össze és fizette ki a rá eső költségeket. A felújított útszakaszt ma délután adták át hivatalosan.
Galéria
Példaértékű lakossági önerős együttműködés keretében 15,7 millió forintból kapott aszfaltburkolatot a hunyadivárosi Görbe utca Ceglédi út és Palota utca közötti szakasza. A kivitelezés július közepétől augusztus közepéig tartott. Két lakó, Tánczos Miklós és Szabó Csaba vállalta fel a szervezési feladatokat.
Már jó pár évvel ezelőtt beépült ez az út, viszont korábban földút volt, így nyáron rengeteg port, télen pocsolyákat kellett elviselniük az erre közlekedőknek - számolt be Tánczos Miklós.
A 34 érintett lakóközösségből 30 fogott össze, és viselte a rá eső költségeket, hogy megvalósuljon a 16 éves álom. Az út felújított első harmadát ma adták át hivatalosan. Mivel a lakók vállalták fel a szervezést, nem volt szükség közbeszerzés kiírására, a kivitelezőt ők maguk választották ki. Hunyadivárosi cég, a Rimai Útépítő Kft. ajánlata bizonyult a legjobbnak.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Pászti András önkormányzati képviselő elmondta, hogy a város 2019-es költségvetésében már benne volt a Görbe utca felújítására szánt összeg. A tervezés városrészi keretből finanszírozták, ennek költsége 300 ezer forint volt. Ennek köszönhetően indulhatott el a folyamat. A képviselő hozzátette, hogy a Görbe utca további kétharmadán egyelőre nincs kilátásban hasonló útfelújítás, de ez még változhat.
A rendezvényen Dr. Orbán Csaba, a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályának vezetője elmondta, hogy a Görbe utca elkészülte óta egyre többen jelzik, hogy szeretnének hasonló útfelújítást megvalósítani saját lakóhelyükön. Egyebek közt Alsószéktóról és Kadafalváról is érkezett ilyen jelzés.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés