Alzheimer Café nyílt Kecskeméten
2018.09.25. 17:58
Kedden délután nyitották meg Kecskeméten az Alzheimer Cafét az Egészségfejlesztési Iroda Oktatási Központjában. Az első előadásokat is ma tartották a demenciával élő személyek, hozzátartozóik és gondozóik számára, akik szakemberektől hallhatták a betegséggel kapcsolatos leghasznosabb információkat.
Galéria
Az Alzheimer Café célja, hogy segítséget nyújtson a betegségben szenvedőknek és családtagjaiknak. Egy közösség, ahol lehetőség nyílik az őszinte beszélgetésre, az emberek megoszthatják egymással tapasztalataikat, valamint az ismereteiket is bővíthetik a havi előadásokon.
– Azért nagyon fontos ez, mert az Alzheimer nem csak a betegek problémája, hanem a hozzátartozóké is, azonban ha megfelelő segítséget kapnak, akkor sokkal jobban tudják ezt a betegséget végig kísérni – mondta dr. Menyhárt Miklós, az első magyarországi Alzheimer Café alapítója.
A mintát Franciaországból hozta az alapító, ahol neuropszichológiai másoddiplomáját szerezte. Ott találkozott ezzel a lehetőséggel, ami a családtagokat és a betegeket is magába foglalva keres megoldást. Magyarországon már több mint 60 Alzheimer Café működik.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Az Alzheimer kór egy gyógyíthatatlan betegség, és sajnos komoly társadalmi problémát is jelent, amit az emberek egyedül sokszor nem tudnak megoldani. Ezért is fontos, hogy akik ezeken a találkozókon részt vesznek, más megvilágításban lássák a dolgokat, és így talán könnyebben meg tudnak birkózni azokkal a nehézségekkel, amit ennek a betegségnek az ápolása jelent.
Minden hónap 4. keddjén 17 órakor lehetőség nyílik részt venni a programon, mely már Magyarországon is számos városban bizonyított. A betegség ugyan nem gyógyítható, de az életkörülmények javíthatók. Ebben nyújt segítséget az Alzheimer Café.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés