6390 új fertőzött és 195 elhunyt beteg 24 óra alatt
2021.11.30. 08:57
A beoltottak száma 6 126 420 fő, közülük 5 842 885 fő már a második oltását is megkapta, 2 515 398 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 6390 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 103 108 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 195 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 521 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 882 659 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 185 928 főre emelkedett. 7596 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 513-an vannak lélegeztetőgépen.
Az Oltási akcióban eddig összesen 831 ezren vettek fel oltást, közülük 681 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 102 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.
A kórházak ezen a héten is megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást. A megerősítő harmadik oltás is mindenkinek ajánlott, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltás ismét 80-90%-ra képes emelni a védettséget. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/minden-fontos-az-oltasi-akciohetrol-0
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt hét csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, a kormány le is kötött további gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat, az első szállítmány várhatóan december 21. körül érkezik.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett ismét maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat. A bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban az igazgatók és a felsőoktatási intézményekben a rektorok, az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait. Az egészségügyi dolgozók és a betegek védelme, valamint betegellátás zavartalansága érdekében az egészségügyi dolgozók számára kötelező a megerősítő harmadik oltás felvétele. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/szombattol-ismet-kotelezo-maszk-az-uzletekben-bevasarlokozpontokban
Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.
A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés