43 ápoló kapott elismerést
2020.08.28. 11:40
A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház 43 dolgozóját tüntették ki pénteken a XIX. Regionális Ápolási Konferencián. Dr. Svébis Mihály főigazgatója azt mondta, hogy az elmúlt hónapok pandémiás időszakában az intézmény dolgozói magas színvonalon álltak helyt. A főigazgató szerint a járvány talán egyetlen hozadéka az volt, hogy az ápolók nagyobb társadalmi elismertségre tettek szert, és ez szavakban és tapsban is kifejeződött.
Galéria
Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából idén 19. alkalommal rendezte meg Regionális Ápolási Konferenciáját a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház. A rendezvénynek a járványhelyzet miatt az Ápoló Klub kerthelysége adott otthont. A szakmai nap a hagyományoknak megfelelően tisztelgés az embert próbáló pálya előtt.
Engert Jakabné alpolgármester, aki korábban a megyei kórház humánpolitikai osztályvezetője volt, megköszönte az ápolók elmúlt hónapokban végzett áldozatos munkáját, hangsúlyozva azt is, hogy az önkormányzat továbbra is támogatja az intézmény valamennyi munkavállalóját.
Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatója pedig azt mondta, hogy az ápolók példát mutatnak. Ott vannak, amikor egy új élet születik, segítenek az elvesztett egészség visszaadásában és az elmúlás méltóságteljes megadásában is. Az igazgató beszélt a járvány időszakáról is. Mint fogalmazott, az elmúlt hónapok talán egyetlen pozitívuma, hogy az ápolók nagyobb társadalmi elismertségre tettek szert.
Pap-Szekeres Anita, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház ápolási igazgatója pedig azt nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak, hogy az anyagi megbecsülés mellett fontos, hogy az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülést is kapjanak. Erre jó ez a rendezvény is, ahol 43 dolgozó elismerésére kerül sor.
A XIX. Regionális Ápolási Konferencia a díjátadó után szekcióülésekkel folytatódott. Az előadások keretében szó volt többek között a prevenció szerepéről a nyomási fekély kialakulásában, a táplálkozásterápiáról, illetve a cukorbetegek oktatásának módszertanáról is.
BÁCS-KISKUN MEGYEI OKTATÓKÓRHÁZ elismerései:
KÓRHÁZÉRT ELISMERŐ OKLEVÉL kitüntetésben részesültek:
Filep Lajosné asszisztens, Arc-, Állcsont, Szájsebészeti és Fül-orr-gégészeti osztály
Csuka Piroska ápoló, Kiskunfélegyházi Telephely, Mozgásszervi Rehabilitáció
FŐIGAZGATÓI DICSÉRETBEN részesültek
Bori János vezető ápoló, Arc-, Állcsont, Szájsebészeti és Fül-orr-gégészeti osztály
Szabadiné Tamás Andrea vezető gyógytornász, Kalocsai Telephely, Általános szakrendelő
Widuchowski Tamás műtőssegéd, Központi műtő
KIVÁLÓ KÓRHÁZI DOLGOZÓ kitüntetésben részesültek:
Szabó Lászlóné anaesthesiológiai szakasszisztens, Kp. anaesthesiológiai és intenzívterápiás osztály
Kotroczóné Galgóczi Mária ápoló, Pszichiátriai osztály
Tóth Anita orvosírnok, Rendelőintézet
KIVÁLÓ ÁPOLÓ és Kiváló Asszisztens elismerő címet kaptak
Kiváló Ápoló
Nagyné Lajkó Erika ápoló, Speciális rehabilitációs osztály
Zsikla Andrea Zsuzsanna csecsemő és gyermekápoló, Újszülött részleg
Szentkirályiné Angyal Zsuzsanna ápoló, Tüdőbelgyógyászati osztály
Dobai Istvánné ápoló, Onkoradiológiai központ
Csapó Imréné ápoló, II. belgyógyászati osztály
Kiváló asszisztens
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Gazdag Jánosné asszisztens, Nukleáris medicina
Bodroghalmi Noémi asszisztens, Bőr-, és Nemibeteggondozó
Nyúl Mihályné fiziotherápiás asszisztens, Fizio,- és Mozgásterápiás osztály
Majoros Zoltánné asszisztens, Kiskunfélegyházi Telephely, Sürgősségi fogadóhely
Juhász Miklósné szakasszisztens, I. belgyógyászati osztály, Központi EKG.
Ötödik alkalommal került sor, Az Év Gyakorlatvezetői díj átadására. Az Év Gyakorlatvezetője 2019/2020. évben:
Juhász Éva és Rácz Sára, Tüdőbelgyógyászati osztály.
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Elismerései:
Semmelweis Díj:
Varga Istvánné Rendelőintézet
Erdős Beáta Neurológiai osztály
Deliné Győri Krisztina II. belgyógyászati osztály
Kótiné Veres Sára Általános sebészeti osztály
Megyéért Díj:
Besze Ildikó Szülészet-nőgyógyászati osztály
Bodor Ibolya Covid Manual osztály
Bogainé Bécsi Erika Kp. radiológiai osztály
Gera Lászlóné, Szekér Marietta Kp. laboratórium
Kárász Viktória Haemodinamikai részleg
Barna Zsolt Kiskunfélegyházi Telephely
Takácsné Kurucz Gréta Kiskunfélegyházi Telephely
Mácsai Edit Kiskunfélegyházi Telephely
Szivós Etelka, a kalocsai telephely főigazgató-helyettes asszonya, a díjat korábbi ápolási igazgatóhelyettesi tevékenységéért kapja.
Magyar Ápolási Egyesület elismerései:
Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából a Magyar Ápolási Egyesület Országos Vezetősége a mai napon ELISMERŐ DÍSZOKLEVÉL KITÜNTETÉST ÉS EZÜST KITŰZŐT adományoz a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Ápolási Igazgatójának PAP-SZEKERES ANITÁNAK.
Elismerő díszoklevél kitüntetésben részesült még a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházból GAZDIK JUDIT ápolásfejlesztő, intézeti szakoktató.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés